|
OKTV
Zsuzsi 2007.08.17. 12:02
Mivel nem tudtam még feltenni egybe az egészet (mert xar a gépem, igen, tudom...) ezért a cikkeket külön varázsolom fel ide.
Jövőre talán már minket is érint…
Eddig csak fél füllel, innen-onnan összeszedett információkat hallhattunk az OKTV-ről. Talán sokan vannak, akik nem tudják mi az. Először röviden nekik:
Az OKTV az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny rövidítése. Itt az ország különböző pontjáról, hasonló korú – tehát 11.-12.-esek - mérhetik össze a tudásukat, egy - vagy több - adott tárgyban. (A 9. illetve 10. osztályosok közül csak azok indulhatnak a versenyen, akik a jelentkezési határidő előtt sikeres előrehozott érettségi vizsgát tettek az adott tantárgyból, vagy a középiskolai bizonyítványba bejegyzett osztályzattal igazolják, hogy az adott tantárgy helyi tantervi követelményeit teljesítették.)
Hogy mi a jó nekünk ebben az egészben? Ez marha egyszerű! A döntőbe jutó tanulóknak nem kell érettségit tenni az adott tárgyból, és az első 15 helyezet 100%-os jeles emeltszintű érettségit, míg a második 15 100%-os alapszintű érettségit kap. Kivéve a magyar irodalmat, és a történelmet, ahol valamennyi döntőbejutó résztvevő 100%-os emeltszintű, jeles érettségivel lesz gazdagabb. És ha a döntőbe jutottaknak megegyezik az OKTV tárgyuk valamelyik felvételi tárggyal, akkor, maximális többletpontot kapnak.
Nem mondja senki, hogy az OKTV könnyebb lenne, mint egy emeltszintű érettségi, de így az embernek 3 lehetősége van, ami, ha jól számolom több mint 1! 11. és 12. évfolyamban is meg lehet próbálni, és, ha egyszer sem jön össze, még akkor is ott van az érettségi! És az ember gyakorlatot szerez az idegen bírák előtti vizsgázásban!
Szerény véleményem szerint, érdemes megpróbálni! Ha nem is több, de egy tárgyból mindenféleképpen! Nem kevés energiát, és felkészülést igényel, de jó felkészítő tanárral, és elég elszántsággal kivitelezhető akár egy 1. hely is! Nem ritka a sulinkban a jó OKTV eredmény. És, bár nem egyszerű dolog kb. 32 ezer diák közül a „leg”-nek bizonyulni, azért nem lehetetlen!
| |