Ismét eltelt egy év, s lassacskán mindannyiunkban tudatosulni kezdett a tény, hogy márcsak egyetlen egy van hátra. Néhányan abban reménykedtünk, hogy a tizenegyedik egy könnyű, laza tanulással eltöltött év lesz, ahol már csak a faktokon kell figyelni, ám ez az álmunk hamar szertefoszlott, mert minden tanár megkövetelte a házi írást, függetlenül attól, hogy akarunk-e a tárgyából érettségizni, vagy nem.
Kissé át is rendeződtünk; tanárok jöttek, mentek, és persze diákok is, de azok főleg mentek… Az évet Misi nélkül kezdtük, és Vámos nélkül fejeztük be.
 Az év eleji hajtás később sem változott, a faktokon mindenki próbálta a legjobbat nyújtani, ha már fordított helyzetben a tanárok (a legtöbb esetben) ugyanezt tették. Legtöbbünk pozitívan csalódott, mert jók voltak az órák, hiszen aki ott volt, azt érdekelte az adott tantárgy, nem pedig csak kötelességből ült be az órára.
 Alig volt közös óránk, de ahhoz éppen elég hogy milliószor elhangozzanak a szokásos mondatok, pl: „Mi lesz így magukból?”, „Ez már beleszámít a felvételibe!” vagy „Hogy fognak így leérettségizni?” és „El kéne kezdeni tanulni!”. Most megemlíteném a tanároknak, hogy az osztályt ismerve hasztalan ezeket ismételgetni, ez rajtunk már nem segít (azért nem mert mi már így is okos, ügyes, szorgalmas diákok vagyunk persze).
 Már a második hónap után vártuk az év végét. Na nem azért mert majd megszakadtunk a tanulásban, csak MAJD MEGSZAKADTUNK A TANULÁSBAN! Úgy éreztük sokkal többet várnak tőlünk, mint amit teljesíteni tudnánk, ám ez lassan kezd bebizonyosodni, hogy még semmi ahhoz képest, ami ránk vár az utolsó évben (jaj bocs hogy eltértem a tavalyról..).
Kész megváltás volt, mikor eljött a félév, bár addigra egész sokan „feladtuk”. Fakultáció leadások, felvételek, és váltások. Mind megesett. Persze vannak, akik már elsőre is jól választottak, így ilyen problémájuk nem akadt. Aztán lassan ráéreztünk, és belejöttünk. Kezdett rutinszerűvé válni az, amitől kezdetben még rettegtünk.
 A tanulás mellett az idén a mi évfolyamunk kísérte a nomádtáborba a 9. évfolyamot és ballagtatta a „nagyokat”, így ezekkel is akadt munkánk rendesen. A hajnali orgona „szerzés” örök emlék marad, azt hiszem mindenki számára, csakúgy, mint az egész délelőttön át tartó iskola díszítés; Bár lélegzet elállatóan gyönyörű a napfelkelte a Gellért-hegyről (mínusz három csokor orgona és szinte tökéletes), de ez nem von le abból a fárasztó munkából, ami utána várt ránk az iskolában. Ám megérte. Nagyonis. Pár tanár elmondása alapján, ilyen szépen és gazdagon még soha nem volt feldíszítve a folyosó és a 11, 12-es osztálytermek. Közhely, de rombolni mindig egyszerűbb, mint építeni, ez be is bizonyosodott mikor le kellett bontanunk a díszeket. Valahogy gyorsabban ment…
Mellesleg a szalagavatóra két tánccal is készült a 11. és páran keringőztünk is – ami mindenféleképpen élmény volt, amellett, hogy kemény feladat (észrevettétek, hogy mennyi kemény feldat várt ránk az évben?..). Mindenesetre azt kijelenthetjük, hogy nagyon jól sikerült a szalagavató, az osztályunk kitett magáért. (A miénk is ilyen legyen ám, kedves 10. évfolyam!)
 Év végén akadtak nem is kevesen, akik érettségiztek az osztályunkból is, például angolból, informatikából, vagy éppen földrajzból, így – meg egyéb okokból – az év utolsó hónapjaiban már eléggé kevesen képviseltük „A 11.B” – t (a tanárok szempontjából ez nem is volt olyan rossz…”a zajos tényezők száma csökkent, yeah!”)
 Miután az érintettek letudták az érettségiket, tanáraink újabb feladat elé állítottak minket, néhány feladatlap képében, amellyel felmérhettük tudásszintünket (Fábián tanár úrral kisérettségit is csinált az osztály.) Hát arra a hangsúlyos megállapításra jutottunk, hogy NAGYON JÓ, hogy hátra van még egy évünk!
Ennek ellenére, az osztály kezdett rájönni, hogy csak magának tanul, és hogy iszonyúan gyorsan közeledik a 12. évvége.

Most pedig pár szót az osztálykirándulásunkról: Ebben az évben az osztály a gyönyörű magyar pusztába (alias Hortobágy) ment Tóth Tímea tanárnővel (alias Timi néni) és Kubicza tanár úrral (alias Kubicza tanár úr), hogy eltöltsön együtt feledhetetlen három napot.
A ránk jellemző idő stimmelt: a szakadó eső és a 40°C – os meleg váltotta egymást, úgy 10 percenként. Minden nap teljesen bőrig/bugyiig áztunk.
Első nap ebédre értünk oda, így gyorsan lepakoltunk az erdeisuliban, ami a szállásunk volt három napig (és ahol bent szigorúan csak papucsban lehetett közlekedni!). Megvártuk, amíg elcsitul az eső, majd a lovarda melletti kis asztaloknál megebédeltünk – a szabadban, mert ekkor épp nem „esős 10 perc” volt - majd elmentünk boltba, körülnézni a faluban, valamint meglesni egy vásárt és a tájházat, ahol előtört szunnyadó gyermeki énünk és rávethettük magunkat a színezőskönyvekre. A nagy nézelődés közben gyorsan leszakadt az ég, nehogy száraz ruhában menjünk vissza a szállásra. Hazaérve – egy jó forrózuhany után – voltak, akik pihentek a szobákban, mások birtokba vették a pingpongasztalt. Este az osztály egy része szemét a tv-re szegezve, végigizgulta a meccset, majd Kubicza tanár úr takarodót fújt. (Nem sípba, csakúgy mondta simán, hogy „menjetek aludni”.)
Másnap elmentünk egy kicsit hosszabb lélegzetvételű túrára. Kisvasutaztunk aztán kirándultunk pár órácskát és szereztünk szép harci sérüléseket. Nagyon jó időnk volt hozzá, be volt ugyan borulva, de legalább nem kellett kánikulában gyalogolni. Azért páran megmártóztak az egyik tóban. Ebéd után néhányan elmentünk a boltba Timi nénivel, és gyorsan bőrigáztunk, nehogy kimaradjon a napirendből. Ki a vizes cipőjétől szabadult meg hazafele menet, ki a pólójától, ki a … ja, a többi maradt. Késő délután meghallgattunk egy előadást a hortobágyi élőhelyekről, és majdnem láttunk pár fantasztikusan szép képet is, de túl világos volt hozzá így egy részét csak odaképzeltük. A nap végén megnézhettük a naplementét, ami feledhetetlen volt, majd a Tanárnővel gyilkosoztunk valamint vérremenő pingpongmeccseket játszottunk. Az utolsó kör gyilkososba még Kubicza tanár úr is beszállt, mint papné, így eléggé jó hangulatú volt a dolog, és egészen osztályprogram-szagú (mert mi szeretjük a közösségi játékokat, bizony!)
 Az utolsó napunkon szakadó esőben meglátogattunk egy állatfarmot, ahol mindenféle helyi háziállatokat nézhettünk meg. Az időjárás jóvoltából az egész osztály csavarhatta a ruháiból a vizet mikor hazaértünk. A vonathoz menet szerencsére megkímélt minket az eső, így a legtöbbünk egy viszonylag száraz ruhában tudott hazautazni.
 Az évvégét már mindannyian vártuk, s nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztuk, hogy magunk mögött tudhatjuk a 11. évet is.
Összegezve az idei évet: himnusz, faktok, tanulás, kávé, tanulás, félév, szalagavató, ruhatározás, ballagás, orgona, sok levél, mind a folyosón, kirándulás, sok nevetés, sok eső, év vége, jövőre mínusz egy kémia, mínusz egy fizika, és ennyi.