|
2004~2005 8.B
Túzok (csak a cikket) 2007.07.27. 13:54
Hát a második évünk is elkezdődött…
Nem is volt olyan rettentő ismét suliba járni a két és fél hónapos pihenő után (eltekintve
attól a ténytől, hogy tanulni kellett)! De legalább találkoztunk rég nem látott
osztálytársainkkal.
Az első próbatétel a verébavatás megszervezése volt; jólesett visszaadni a ,,kicsiknek
˝, amit mi is elszenvedtünk. Utána jött az iskolanap, amikor két csoportra osztva
bolyongtunk a budai hegyekben.
Igen csekély őszi szünetünk után következett a papírgyűjtés, amelyen nem értünk
el olyan jó eredményt, mint tavaly, de búslakodásra semmi okunk nem volt. A Trefort-
napokon az osztály egy része aktívan részt vett, a többiek meg csak jelenlétükkel
„emelték az esemény fényét…”. (Pl: lerúgott lámpák, narancs a falon, betörött ablak
stb.) A 24 órás kosárbajnokságon jól játszottunk, és sokat szurkoltunk a többieknek.
Egyszóval jól elvoltunk.
A szalagavató nagyon szép volt, idén is megyünk.
Ezután végre jött egy kis pihenő, a karácsonyi szünet, de utána ismét tanulni kellett
(volna).
A Trefort-bálon osztályunk 6 tagja vett részt, ebből 1 tudott táncolni, de sebaj, a
többiek is jól érezték magukat. A szavalóversenyen szép eredményeket értünk el, és a
töriverseny végeredményének is mi örülhettünk a legjobban (pontosabban Gyuri).
A ballagás nagyon jól sikerült. Reméljük, senki nem vette észre azt a néhány hiányzó
virágdekorációt… Május 10-én a Szépművészeti, 11-én meg a Természettudományi
Múzeumban voltunk.
Aztán jött a „várva-várt” sportnap. Idén is mi emelhettük a magasba a vándorkupát.
Az utolsó héten Balatonakalin voltunk három napot. Első nap elfoglaltuk a szállást
(ahol volt medence is), aztán lementünk a partra. De a fürdőzés nem nyúlt hosszúra,
mivel a víz inkább a jegesmedvéknek volt ideális, úgyhogy inkább maradtunk a medencénél.
A második napon három és fél órát gyalogoltunk a 30 fokban hegyen-völgyön
át Nagyvázsonyba. Ott kb. fél órát voltunk, majd fél óra alatt busszal visszamentünk a
szállásra. Utána nagy pingpong- és focicsatákat vívtunk, nem is beszélve a medencébe
dobálásról (kit ruhában, kit fürdőruhában dobtak be), de még ez is belefért.
Összegezve jó volt ez az év, reméljük, jövőre is ilyen lesz.
| |