Előjáték

IzaÚr: - Mondd, alvilági lények kéjelgő vezetője; mi a jó életnek jöttél fel rózsaszín felhőkkel és angyalkákkal telepakolt udvaromba? Tán csak nem megint panaszkodni voltál kegyes ellátogatni nemes otthonomba?

Angyali seregek: - Légy áldott, ó Urunk!

Mephisztó: - Nem, csak erre jártam és úgy döntöttem beugrok egy teára… mit gondoltál, mi a francnak jönnék ide; hát persze, hogy panaszkodni!

IzaÚr: - Pökhendi stílusodat jó ideje tűröm már… Te vagy az egyetlen, akitől elviselem a kritikát, hát mondd, barátom: mi okod van megtagadni a földi jólét létezését?

Angyali seregek: - Áldott vagy Urunk, mindörökké!

Mephisztó: - Az ember elveszett. Mert túl sok ésszel áldottad őt meg Uram, és – bocsásd meg nyíltságom – letért az általad neki szánt útról. Még kedves, odaadó pincsikutyád is, az a Fast is a sötétség felé hajlik mostanság…

IzaÚr: - Nem! Hazugságaid nem változtatnak Fast iránt érzett bizalmamon. Ő a leghűségesebb minden ember közül, ő az, akire bármikor… számíthatok.

Angyali seregek: - Áldottak az Úr szavai!

Mephisztó: - Nem értem erős magabiztosságod, jó Uram… Biztos vagyok benne, hogy még magával az Ördöggel is megcsalna téged.

IzaÚr: - Mily szavak törtek elő sötét ajkadból?! Nem! Ő soha nem hagyna el! Hiszen… mindig mellettem volt, most sem csalna meg.

Mephisztó: - Fogadjunk, Uram? Amennyiben elhagyja a fehér ösvényt, s engem választ helyetted; Te visszaadod szárnyaimat, s engedsz engem is érvényesülni a teremtésben.

IzaÚr: - Legyen hát így. Szavaid biztos oszlopai hamar összedőlnek majd, ha meglátod az én szeretett Fastomat.

Angyali seregek: - Úgy legyen, ahogy az Úr mondá!

Mephisztó: - Rendben, az alku megköttetett.

IzaÚr: - Két hét múlva, ugyanitt. S akkor majd megbizonyosodom, hogy szeretetem nem volt hiába való e férfi iránt. Most menj békével!

Mephisztó (halkan): - Mint mindig…

Mephisztó el. IzaÚr és angyalai elégedetten a Földre tekintenek.

Első fejezet

Sötét, molyszagú szoba volt. A hátsó részében egy tölgyfaasztal fölé görnyedő alak meredt maga elé, szürke tekintetét egy vaskos könyv sárguló lapjain pihentetve. Nem volt öreg az illető, csupán beesett és fakó arca mutatta őt többnek koránál.

Az ablaktalan helyiség zsúfolásig tele volt könyvespolcokkal, irathalmazokkal, töméntelen mennyiségű levéllel és jegyzettel. Néhány láda hevert a földön, melyeken gyertyák világítottak apró lángjaikkal.

- Ó, mily keserű is a sors, hogy ily ostoba és jelentéktelen tudományokat vagyok kénytelen megtanulni. Hisz már minden más egyéb dolog a fejemben van, ismerem a számtant, minden fajta filozófiának tudója vagyok, s már nincs mit csinálnom. Tudásszomjam telhetetlen, s az én Uram parancsára, most e kötet szavait kell magamba fogadnom. – Fast mélyet sóhajtott – Nem, most pihennem kell egy kicsit.

Azzal becsukta a Káma Szútra kötetét. Fast érezte, hogy az álmosság lassan, de biztosan erőt vesz rajta. Hiába, a mindennapos alávetettség egy szexrabszolgának, bizony kiveszi az emberből még a maradék energiát is.

Hősünk is belefáradt már ebbe a szerepbe. Sokszor eszébe jutott már az öngyilkosság, de aztán mindig elvetette azt. Azonban eme fullasztó, kínnal teli pillanatban ismét előzökkent agya hátsó szegletéből a kétség: neki már nem érdemes élnie…

Elő is vette tehát a már régóta meglévő mérgét, mely egy kis fiolában volt vala.

- És most, Isten veletek könyvek. Jók voltatok énhozzám, csak az én elkeseredett lelkem nem talált vigaszt fagyos, szürke lapjaitok között. Ég veletek emberi gyötrelmek, s hamar kifulladó emberi bölcsesség. Ó, miért is nem értem én fel sohasem az istenek körébe?!

S ekkor, ajkához emelte remegő kezében a fiolát. Már éppen lehunyta volna szemét, hogy aztán véget vessen életének, ám hirtelen kicsapódott az ajtó és három harang jött be rajta.

- Szervusz Fast! Mi vagyunk a Húsvéti Harangok és azért jöttünk, hogy megmentsük az életedet. – szóltak nagy lelkesen a harangok.

- Tényleg? Hogyan? – kérdezte a mindig kételkedő Fast.

- Úgy, hogy Te most, minket látva Jézus újjászületésére fogsz asszociálni és nem ölöd meg magad, vili?

Fast csak bambán bólogatott, mire a harangok táncikálva elhagyták a színpadot… illetve a házat.

folyt.köv.